Az üveg-üveg szerkezetebben osztja el a mechanikai feszültséget, mivel mindkét felületnek hasonló a merevsége és a hőtágulási viselkedése. A polimer hátul rugalmasabb, és mikroreések keletkezhetnek a cellák összekapcsolása körül, ahogy a modul meghajlik ismétlődő szél- vagy hóterhelés hatására.

Ezek a különbségek az üzemelés több évével válnak szembetűnővé, jóval azután, hogy egy rutin szemrevételezéssel bármi szokatlan is kiderül, ezért a statikus terhelési értékek és a hosszú távú terepi adatok fontosabbak, mint az első éves ellenőrzés.

A polimer hátlap legalább részben vízgőzáteresztő marad több évtizedes élettartam alatt. Az üveg hatékonyan vízhatlan, így az üveg-üveg szerkezet tartja a páratartalmat a kapszulázó anyagtól, és a cellák sokkal következetesebben kapcsolódnak egymáshoz a névleges élettartam alatt.

Ugyanez a gáthatás lelassítja a PID-hez kapcsolódó teljesítményveszteséget, mivel a potenciál által kiváltott degradációt felgyorsítja a nedvesség, valamint a cella és a földelt keret közötti feszültség, ami a legfontosabb a nagy, földre szerelt tömböknél magasabb rendszerfeszültségen.

Egyetlen struktúra sem nyer minden tényezőt. A kettős üvegből készült konstrukció a nedvességállóság, a PID-ellenállás és a bifaciális nyereség tekintetében vezet, míg az együveges konstrukció előnye jelent a súly és az előzetes költségek tekintetében, ezért a döntésnek inkább a projektet kell követnie, nem pedig a rögzített preferencia alapján.

A teljes birtoklási költség ritkán követi nyomon a vételárat, ha egy rendszer várhatóan két és fél évtizedig vagy tovább fog működni. Az alábbi táblázat összefoglalja, hogy a két szerkezet általában hogyan hasonlítható össze a földre szerelt és a tetőn történő telepítés során.